Szent Lipót Plébánia hirdetése 2017.09.10.

 

  Jótékonyság Az iskolakezdéshez továbbra is hozzájárulhatunk a 1356-os szám hí­vásával, mellyel a Karitász országos akcióját támogatjuk hívásonként 500 Ft-tal. Ebből részesül néhány család községeinkben is, idén jelesül Lá­batlanon -5- családot tudtunk segíteni a Katolikus Kari­tász országos akció­ja részeként, mintegy 50,000 Ft értékben.

 

  Imádság Imádkozzunk a naptárban jelzett szándékokra, többek kö­zött  gyermekükért aggódó, gyermekeiket sirató édesanyákért.

Hivatkozva a múlt heti hirdetésre továbbra is kérem a testvéreket, hogy a kifüggesztett lapot tanulmányozva ellenőrizzük, mikor kerül ránk a sor a kilenced végzésében. Ha változásról tudunk, például nem tudjuk tovább vállalni az imádságot, vagy másról tudjuk, hogy akadályoztatva van, jelezzük. Újonnan is csatlakozhatunk e kezdeményezéshez.

 

 Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy mind a földi tudományokban, mind emberségben, mind pedig a keresztény életben előre halad­junk. A nyár végén meg kell tisztulnunk az elmúlt hóna­pok bűneitől is, kü­lönösen mulasztásainktól. Végezzük el Szentgyónásunkat, a gyerekeknek is jó példát adva!

A felnőtteknek is fontos a hitismeretek frissítése, gyarapítása. Idén is a hónap 2. és 4. hétfői napján Süttőn, míg a hónap 2. és 4. pén­teki napján Piszkén várom a testvéreket Fehi-Bórá-ra, azaz Felnőtthittan – Biblia órá­ra.

  Gratulálunk az elért eredményhez! A nyári rejtvényeket megoldva Berei Adriennt illeti dicséret, illetve Báthory Kristófot. Rajtuk kívül ketten oldottak meg egy-egy rejtvényt. A fabatkák gyűjtésében is leginkább, gyakorlatilag egyedül Adrienn jeleskedett.

  Jubileum Két hét múlva, 23-án, szombaton 10 órakor, püspöki látogatás keretében ke­rül sor a Piszkei Plébánia 90 éves fennállásának megünneplésére, egyben az or­gona megáldására. Ennek kapcsán most pénteken, azaz szeptember 15-én megbeszélésre várom a Piszkei Plébánián a testületi tagokat este 7 órára.

 

A héten imára indító emléknapok / forrás: jelesnapok.oszk.hu, katoli­kusradio.hu/

11. Hétfő

Perboyre Szent János Gábor, áldozópap és vértanú emléknapja +1840

12. Kedd SZTRÓKAY PÁL SZÜLETÉSNAPJA – 1899 – A mérnökökért
13. Szerda ARANYSZÁJÚ SZENT JÁNOS – Püspökeinkért, helytállásukért
14. Csütörtök A SZENTKERESZT FÖLMAGASZTALÁSÁNAK ÜNNEPE –

A megváltás titkának felismeréséért

15. Péntek FÁJDALMAS SZŰZ ANYA – gyermekükért aggódó, gyermekeiket sirató édesanyákért
16. Szombat Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök, vértanúk

AZ ÓZONPAJZS MEGŐRZÉSÉNEK NEMZETKÖZI NAPJA

SZENT-GYÖRGYI ALBERT SZN.– 1893

17. Vasárnap Bellarmin Szent Róbert püspök, egyháztanító

PUSKÁS TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA – 1844

 

A 37. hét Szentmise-szándékai, liturgikus rendje, alkalmai Gyóntatás
Süttő 11. Hétfő 18 óra Szentmise, majd adoratio előtte
19 óra Fehi-Bóra (felnőtt-hittan)  
 
Piszke 12. Kedd 8 óra Szentmise  
 
Süttő 14. Csütörtök 18 óra Szentmise  
 
Lábatlan 15. Péntek 18 óra Szentmise, majd adoratio előtte
Piszke 19 óra Testületi megbeszélés  
 
Lábatlan 16. Szombat 18 óra Szentmise: +Androsch Ágoston, +Ágoston és Katalin szülők, +Nagyszülők, +Imre +Mária  
 
Süttő 17. Vasárnap 8 óra Szentmise  
Piszke ¾10 óra Szentmise  

 

Környezetkímélő kiadás: a betűszínt 70%-os szürkére állítva  a nyom­tatáshoz kevesebb festék szükséges.

Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!  Hallgatható – Esztergom 92,5 MHz

Tájékozódhatunk még a kitett szórólapokról, a kihelyezett plakátokról,

illet­ve a vi­lághálón a nap­ló (http://szentlipot.blogspot.com/)       és a  naptár

https://www.google.com/calendar/embed?src=njjf15qriqht23h4p9jo1kbb74%40group.calendar.google.com&ctz=Europe/Budapest lehetőségek­en keresz­tül.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.