Dunamocs és Süttő több mint 25 éve tart fent testvérvárosi kapcsolatot. Az évek során számos kulturális programot szerveztek közösen. A két település rendezvényeivel nagy hangsúlyt fordít a magyar kultúra közös ápolására, múlt eseményeiről történő közös megemlékezésre. Ezt hagyományt folytatták 2018-ban is.

Süttő Község Önkormányzata a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-től kapott támogatást 4 rendezvény megvalósítására fordította. A rendezvényekből 2 Magyarországon- Süttőn, 2 Szlovákiában -Dunamocson került megrendezésre.

Megvalósított rendezvények:

  1. április – „Versek a Dunánál” (Süttő)
  2. június –Trianoni megemlékezés (Süttő)
  3. június – Kék Duna Futás (Dunamocs)
  4. október – Nehéz Ferenc emléknap (Dunamocs)

Versek a Dunánál

József Attila születésének évfordulója alkalmából a két település minden évben közösen szervezi meg a „Versek a Dunánál „című kulturális rendezvényt. A rendezvénynek egyik évben Süttő, másik évben Dunamocs ad otthont. A program 2018-ban Süttőn került megszervezésre.    A közös délutánon diákok, települések lakói elmondhatták kedvenc versekeit.

Rendezvény időpontja 2018. április 21. volt.  A délután során a megnyitót a dunamocsi és süttői verselők előadása követte. Majd a programot Kátai Zoltán énekmondó műsora zárta. Előadásának címe: Historiás énekek XV-XVII századból. A rendezvényt követően Süttő Község Önkormányzata megvendégelte a verselőket, valamint a Dunamocsról érkező vendégeket.

Trianoni megemlékezés

A Trianoni megemlékezésre 2018. június 4-én került sor Süttőn.  A rendezvény 18.00-kor kezdődött a Szent Lipót templomban egy szent mise keretében. Az ünnepség során fellépett a Dunamocsi Vadvirág Énekkar és a Süttői Hársfa Dalkör.  Az ünnepélyes koszorúzást, gyertyagyújtást követően a megemlékezést egy vacsorával egybekötve folytatták a két település küldöttei.

Kék Duna Futás

2018. június 16-án került megszervezésre Dunamocson a Kék Duna Futás elnevezésű rendezvény Dunamocs-Karva szakaszon. Az érdeklődök 15000km futásra, 5000 m futásra-gyaloglásra, diákok 400m és 1200 m-es óvodások pedig 111 méteres távolságra nevezhettek. A távot letudva a versenyzők frissítőt és ebédet kaptak.

Nehéz Ferenc emléknap

  1. október 14-én került sor a Nehéz Ferenc emlékest megszervezésére Dunamocson. A program az író mellszobrának koszorúzásával kezdődött a katolikus templomkertben majd a kultúrházban egy színházi előadás volt megtekinthető.

A 2018. évi programok megvalósításával a két település közötti együttműködés tovább erősödött. A közös rendezvények szervezése 2019. évben tovább folytatódik.

Betűméret
Kontrasztos mód