1. Imádkozzunk a név-, születésnapjukat, házassági évfordu­lójukat ün­neplőkért, valamint az emléknapok naptárában jelölt szándékokra!

 

  1. A Piszkei Képviselő Testület tagjait január 25-én, szombaton Piszkén, a Süttői Képviselő testület tagjait január 20-án, hétfőn Süttőn várom este 7 órára az adott plébániára.

 

  1. A keresztények egységéért imádkozunk a héten. A közös imádságra lábatlani református testvéreinkkel idén február 2-án és 9-én kerül sor.

 

  1. Tartsuk szem előtt, hogy hétfőn Békés Antal atyáért, szombaton Stibál Károly atyáért, egykori lelkipásztorainkért ajánljuk a Szentmise áldozatot!

 

  1. Megkezdődött a farsangi időszak. Ügyeljünk, hogy bárhol is veszünk részt mulat­ságon, mindenütt a józan mértékletesség, keresztényi lelkület jellemezzen!

 

  1. Folytatom a leendő elsőgyónók felkészítését. A korábban kiadott papírnak megfelelően Piszkén ma, azaz 19-én, a Szentmise után, Süttőn holnap, azaz 20-án délután fél ötkor várom őket. Áttekintjük, hogy az elmúlt hetekben hol vettek részt a Szentmiséken, ezért hozzák magukkal a misenaplójukat!

A bérmálási előkészítő is folytatódik, a héten szombaton, azaz 25-én várom őket Süttőre, délután fél ötre.

 

  1. A Szentatya rendelkezése nyomán jövő vasárnap az »Isten Igéjének vasárnapja« lesz, ami a régi, szeptemberi »Szentírás vasárnapja« helyébe lép. Ezért kérem, hogy jövő vasárnapra, azaz január 26-ra (illetve előtte, 25-re, a szombat esti Szentmisére) hozzuk magunkkal a Szentírásunkat, hogy megáldhassuk azokat.

 

A 4. hét Szentmise-szándékai, liturgikus rendje, alkalmai Gyóntatás
 Süttő 20. Hétfő 16:30 Elsőgyónási előkészítő  
18 óra Szentmise: +Békés Antal atya, majd adoratio előtte
19 óra Testületi tanácskozás  
 
Piszke 21. Kedd 8 óra Szentmise utána
 
Süttő 22. Szerda 8 óra Szentmise a szenvedő lelkekért  
 
Süttő 23. Csütörtök 18 óra Szentmise  
19 óra Hitoktatói megbeszélés  
 
Lábatlan 24. Péntek 18 óra Szentmise, majd adoratio előtte
 
Süttő 25. Szombat 16:30 Bérmálási előkészítő  
Lábatlan 18 óra Szentmise: +Stibál Károly atya  
Piszke 19 óra Testületi tanácskozás  
 
Süttő 26. Vasárnap 8 óra Szentmise  
Piszke ¾ 10 óra Szentmise  

 

A héten imára indító emléknapok / forrás: jelesnapok.oszk.hu, katoli­kusradio.hu, programturizmus.hu/

20. Hétfő Szent Sebestyén vértanú, Szent Fábián pápa, Esztergomi Boldog Özséb rendalapító
21. Kedd Szent Ágnes szűz és vértanú ||| Madách Imre (SZN. 1823.) drámaíró, költő
22. Szerda Szt. Vince diakónus, vt.,  B. Batthyány-S. László,  – orvosokért

A Magyar Kultúra Napja – A Himnusz születésnapja

23. Csütörtök Lajta Béla – építész Szn 1873
24. Péntek Szalézi Szent Ferenc – újságírókért
25. Szombat Szent Pál apostol megtérése
26. Vasárnap Szent Timóteus és Szent Titusz püspök

 

Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!  Hallgatható – Esztergom 92,5 MHz

Betűméret
Kontrasztos mód
elit. accumsan consectetur mattis dapibus id, ipsum ante.